2011. február 24., csütörtök

Az érzékszervek szerepe I. - a látás

Egy korábbi blog-bejegyzésben írtam, hogy a tanulás nem más, mint agysejtközi kapcsolatok létrehozása. Minél több agysejtedhez tudod kapcsolni az adott információt, annál könnyebb lesz felidézni. Ilyen egyszerű.

Hogyan tudod azonban minél több agysejthez kapcsolni az adott információt? A titok nyitja az érzékszervek megfelelő használata. Az érzékszervi intelligencia az arra való képesség, hogy minden érzékszerved tökéletesen kihasználd, információt fogadj be és dolgozz fel velük. Ez nem azt jelenti, hogy minden érzékszervedet egyszerre kell tökéletesen használnod, elég az is, ha egyetlen érzékszerved észlelőképességét próbálod meg fejleszteni. Gondolj a vak emberre, akinek tökéletes a hallása vagy a szaglása. Leonardo, a szellemtörténet nagy fárosza szerint az élet célja az, hogy jobban kinyissuk a szemünket és kifejlesszük érzékszerveinket. Szerinte az emberek többsége néz anélkül, hogy látna, fülel anélkül hallana, eszik anélkül hogy ízlelne, mozog anélkül, hogy tudatában lenne testének és beszél anélkül, hogy gondolkodna.



A tanulás során mégis a legfontosabb a látás használata, azaz a vizuális memória. Ahhoz, hogy mindezt szemléltessem, egy apró játékra kérlek fel. Válassz ki egy tárgyat a közeledben. Ez lehet egy mobiltelefon, íróasztali lámpa vagy a monitor. Figyeld meg jól minden apró részletét, majd amikor már úgy érzed, hogy mindent felfogtál belőle, csukd be a szemed és próbáld meg elképzelni a tárgyat. Próbálj meg látni lelki szemeid előtt minden formát, mintát, színt és arányt. Ezután nyisd a szemed, és vedd ismét alaposabban szemügyre a tárgyat. Vedd észre, hogy milyen részletek maradtak ki az első megfigyelés során. Most próbálj meg igazán minden részletet magadba inni szemeiddel. Ha kész vagy, csukd be újra a szemed és próbáld meg elképzelni a tárgyat. Folytasd ezt egész addig, amíg már úgy érzed, hogy több részletet nem tudsz magadba fogadni. Ekkor vegyél elő egy papírt és ceruzát, menj a szoba a másik sarkába, ahol nem láthatod a kiválasztott tárgyat és rajzold le azt emlékezeted alapján. Ügyelj arra, hogy minden apróság megjelenjen a rajzodon. Ezután hasonlítsd össze alkotásodat a valósággal. Milyen részletek maradtak ki?

Láthatod tehát, hogy milyen óriási szerepe van a látásnak a tanulás során. Nem csoda, hogy a memória világbajnokságok győztesei valamennyien olyan memória-technikákat alkalmaznak, amely a mentális képek segítségével tárolja el a különböző információkat. Egy-egy jellegzetes kép vagy jelkép annyira erőteljes hatást fejt ki elménkben, amire más, absztrakt vagy száraz gondolatok nem képesek. Ha képesek vagyunk egy információt egy erőteljes képhez hozzárendelni, szinte garantáltan fel fogjuk tudni idézni. Ha nem emlékeznél, akkor idézd fel az aradi vértanúkról szóló példát.

Gyakorlat:
1. Gondolj egy viccre, ami rögtön az eszedbe jut. Most gondolkozz el azon, hogy miért tudtad azonnal felidézni. Hogyan jelenítetted meg a belső mozitermedben?
2. Három percet kapsz arra, hogy megjegyezd a következő szavakat (a sorrend nem fontos):  kulcs, játszótér, dobostorta, fagott, hivatkozás, áruló, szerpentin, ajtó, gomba, fülcimpa, mosoly, képkeret, gyertya, szomszéd, taps, bányarém, kopoltyú, cirkusz, esernyő, kupa. Három perc után ellenőrizd magadat. Mennyit tudtál megjegyezni? Ha több, mint 17-et, akkor nagyon jó emlékezőtehetséggel rendelkezel. Ha több mint 10-et, akkor jó a memóriád, ha pedig kevesebbet ennél, akkor még több erőfeszítést kell tenned, de kétségem sincs afelől, hogy ha végigolvasod ezeket a bejegyzéseket és elvégzed a feladatokat, akkor remekül fogsz tudni teljesíteni.

2011. február 23., szerda

A rituálék szerepe



Mindenkinek van egy sajátos szertartása tanulás, illetve a dolgozatírás vagy vizsga előtt. Én például mindig rendet rakok az asztalomon. A rituálé szerepe az, hogy felkészítse az elmét az információbevitelre, módosult tudatállapotba hozza azt. A rituáléval jelezzük az elménknek, hogy a hétköznapi tevékenységek helyett most valami fontos következik. Neked mi a rituáléd?

Egyetemi vizsgák előtt sok diákot látni, amint gyors egymásutánban egy fél doboz cigarettát elszívnak. Bizonyos értelemben ők is választottak egy rituálét, amelynek a tudalatti célja az, hogy a légzésmintájukat megváltoztassák. Más kérdés, hogy a légzésmintát más, kevésbé egészségre káros módszerrel is meg lehet változtatni, ami ráadásul ingyen van. Egyszerűen légzőgyakorlatokat kell végezni. Mások egy rövid imát elmormolnak, megint mások pedig még a vizsga előtti percekben is megpróbálják túlterhelni az agyukat olyan információval, ami már csak a legkevésbé fog megragadni. A legcélszerűbb olyan rituálét választani, ami pozitív módon járul hozzá ahhoz, hogy az elménket nyugodt, befogadó állapotba hozzuk. Tanácsos a relaxáció, a légzőgyakorlat, de akár tudatunk (gondolataink) ideiglenes kiüresítése is. Mindezzel fokozzunk koncentrációnkat és drámai módon növeljük az esélyét annak, hogy jobban tudjunk teljesíteni.

2011. február 22., kedd

A tanulási stílusokról

Az előző bejegyzésben olvashattuk, hogy a tanulás nem más, mint agysejtközi kapcsolatok létrehozása. Minél több érzékszervet vonunk be a tanulásba, annál több agysejtet kapcsolunk össze, és annál könnyebben fogunk emlékezni a megtanultakra. Minden embernek más a domináns érzékszerve, és ezáltal más a domináns tanulási stílusa. A vizuális típusú tanulók jobban emlékeznek színekre, formákra, képekre, és ha látják az előadót, tanárt vagy elbeszélőt. Az auditív embereknek jobban rögzülnek a hallottak a memóriájukban. Végül, a harmadik típus, a kinesztetikus stílus kedvelői akkor tanulnak könnyedén, ha testük mozgásban van, vagy ha éppen csinálják azt, amit meg akarnak tanulni. Döntsd el, hogy te melyik típushoz állsz a legközelebb. Előfordulhat, hogy mind a háromhoz, ebben az esetben mind a három tanulási stílus előnyeit ki tudod majd használni.

A legyakoribb hiba, amit a diákok elkövetnek az, hogy beleugornak a lélektelen magolásba, anélkül, hogy fogalmat alkotnának arról, mennyivel is hatékonyabban tudnának tanulni, ha kiaknáznák a természetes képességeiket, és ezáltal több idejük maradna egyéb, klassz dolgokra. Tegyük fel, hogy az aradi vértanúk neveit kell megtanulnod. Hogyan fogsz neki? A legtöbben egyszerűen megpróbálnák megjegyezni a neveket, valamiféle sorrendben, vagy akár anélkül. Ez ismert módszer, és a legkevésbé hatékony, a legidőigényesebb, és a legtöbb problémát okozza a felidézéskor, vagyis amikor igazán szükség lenne az áhított információra. Ha könnyeden és hatékonyan akarnál tanulni, akkor előszöris eldöntenéd melyik tanulási stílus fekszik neked. Mondjuk vizuális típus vagy. Garantálom, hogy háromszor-négyszer fogsz emlékezni a nevekre, ha hozzájuk tudsz rendelni egy arcot. Nézd meg a vértanúkról szóló litográfiát és hozzá a neveket. Kinek milyen jellegzetes arcvonása van a képen? Ez alapján milyen jellemű ember lehetett? Milyen szokásai lehettek?

Ezt követően próbáld meg kreatív képzelőerődet is bevonni a játékba. A vértanúk kezdőbetűiből vagy jellegzetességéből alkoss eleven képeket. Például Damjanich János kezdőbetűi DJ, ezért képzelj el egy lemezlovast, amint a halálos sortűzre vár. A következő vértanú Nagysándor József; vele kapcsolatban képzeld el Nagy Sándort, amint teljes harci öltözetben és sisakban kezet fog a bibliai Józseffel (vagy egy Józseffel, akit személyesen ismersz), szintén várva kivégzésükre. A többit a fantáziádra bízom.  Az auditív tanulóknak könnyebb lesz megjegyezni a listát, ha hangosan kiejtik a neveket, vagy akár verset alkotnak belőlük. Például: Knezic Károly, Nagysándor József, Vécsey Károly, Schweidel József, stb.

Minél érzékletesebben jeleníted meg a tanulnivalót a belső mozitermedben, annál könnyebben is fogsz emlékezni rá. Ha emberek képesek több pakli kártya valamennyi lapjának pontos sorrendjét felidézni, akkor te is képes vagy bármit megjegyezni. Jó memóriával nem születik az ember, hanem a kreatív képzelőerővel és folyamatos gyakorlással szerzi meg azt.

2011. február 21., hétfő

A könnyed tanulás legnagyobb titka

Sokat hallani, hogy a tanulás egy életen át tartó folyamat. Ez a 21. században egyre inkább igaz. Aki nem kötelezi el magát az életen át tartó tanulás mellett, annak nincs esélye arra, hogy bármelyik szakmában vagy bármilyen üzletágban is érvényesülni tudjon. Tanulunk, ahogy megszületünk: négy majd két lábon járó kisemberként valamennyi érzékszervünk bevetésével igyekszünk elsajátítani a világ, mint egy bonyolult óraszerkezet működését.

Miért van azonban, hogy egyes dolgokat könnyebben megtanulunk, mint másokat? Egyeseknek mindössze percekbe telik megtanulni biciklizni vagy sakkozni, másoknak napokba, megint mások egy életen át küszködnek az elsajátításukkal. A titok nyitja nem más, mint a tanulás természetének megértése. Mi a tanulás? A tanulás - az emberi agy szempontjából - olyan információk elsajátítása, amelyek szükségesek a túléléshez. Az embernek ahhoz, hogy felülkerekedhessen a természetnek való kiszolgáltatottságán és kiemelkedhessen az állatvilágból, szüksége volt az eszközhasználatra és nyelvhasználatra, ezért megtanult eszközöket készíteni és használni, és szavakat alkotni ahhoz, hogy embertársaival jobban megértethesse magát. A tanulásnak leginkább az ösztönökhöz, illetve a szükségletekre adott válaszokhoz van köze. A megismerést a kisagy végzi agysejtközi kapcsolatok létrehozásával. A kisagy a megismerés mellett érzelemközpont is: felelős az öröm és a fájdalom kezeléséért. Az, hogy a bevitt információ dominánsan melyik érzelemhez kapcsolódik, a kisagy dönti el, azonban mi is ráhatással lehetünk azáltal, hogy közöljük tudatalattinkkal, miért van szükség az adott információ tárolására.

Ezért ha elég okot adunk elménknek ahhoz, hogy megtanuljon valamit, és ha kellően erős pozitív érzelmeket (örömöt, lelkesedést, elragadtatottságot) rendelünk hozzá ezekhez az okokhoz, akkor sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy megjegyezzünk egy akármilyen bonyolultnak tűnő ismeretanyagot.

Cselekvési gyakorlat:

1. Írd le egy papírra, hogy mik azok a területek, amiket korábban sikeresen megtanultál, anélkül, hogy tanulásnak tűnt volna (pl. egy hangszer, egy sportág). Majd írd le a sikered okait, vagyis azt, hogy szerinted miért tudtad ilyen könnyedén megtanulni azokat. Milyen érzelmi állapotban voltál? Mit láttál? Mit hallottál? Milyen volt a testtartásod, a légzésed?
2. Gondolkozz el azon, hogyan tudnád hasznosítani ezt a tudást életed másik területén, ahol eddigi tapasztalataid alapján bizony nem ment ilyen könnyen az ismeretanyag elsajátítása.
3. Mielőtt nekiállsz bármit is tanulni, írj le papírra 5 okot, amiért szükséged van az adott információra, és 5 pozitív hatást, amelyeket az adott ismeretanyag sikeres elsajátítása fog gyakorolni az életedre. Nem kell túlzásba vinni, pl. írhatod azt is, hogy "Büszke leszek magamra" vagy "A környezetem büszke lesz rám.". Ezzel kellőképpen ráhangolod magad a tanulnivalódra és máris háromszor-négyszer hatékonyabban fogsz tudni tanulni, mint korábban.

Könnyed Tanulás

Ennek a blognak a célja az, hogy középiskolai (szakközépiskolai, gimnáziumi) tanulók és felsőoktatásban részt vevő (főiskolai, egyetemi) hallgatók számára olyan egyszerű, közérthető és hatékony tanulási módszereket mutasson be, amelyek segítségével kisebb időbefektetéssel garantáltan jobb eredményeket tudnak elérni, miközben úgy érzik, hogy nem is igazán tanultak, hanem játszottak és jól érezték magukat.

Ha az itt írtak olvasása és alkalmazása akár egy ember életét könnyebbé teszi, akkor már el is érte a célját.



Hajrá!